Rosenstein Tibor kapta a Gundel Károly-díjat!

A kitüntetési bizottság az 2018. évi Gundel Károly-díjat Rosenstein Tibornak, a budapesti Rosenstein Vendéglő tulajdonosának ítélte oda – jelentette be a Magyar Vendéglátók Ipartestülete. A Gundel Károly-díjat idén ötödik alkalommal osztották ki.A Gundel Károly-díj ünnepélyes átadása a hagyományos Magyar Vendéglátók Ipartestülete gálaebéden került sor az ÖbölHáz Rendezvényközpontban 2018.…

GASZTROHEGY: terítéken BADACSONY

A Gasztrohegy koncepcióval Badacsony új korszakot nyit. Közismert, milyen látványos fejlődés volt az utóbbi évtizedben a borok terén és tavaly téltől „Badacsony nyitva” néven több vendéglátóhely közös programsorozatot indított el, mivel úgy döntöttek, hogy ezentúl télen is nyitva lesznek. Hozzájuk csatlakozott a Tilia Borvendéglő, az idén nyártól újra…

A cheddar Nagy Britannia legkedveltebb sajtja

 Cheddar. Ez egy dél-nyugat angliai kis falu, amely a sajtkészítéséről híres. A cheddar sajt Anglia legkedveltebb sajtja. Tehéntejből készül kemény sajt, színe szalmasárga, illetve színezve narancsvörös. Állaga enyhén törékeny, gyakran szinte elolvad az ember szájában. Íze erőteljesen aromás, kissé fanyar, a dióra emlékeztet. Cheddar típusú sajtot sok helyen…

Itt az új őrület Japánban: sárban úszó bár

Nem vicc: a fárasztó munkanap végén egy nagy kád sárban szürcsölik az italaikat a tokióiak. A város közepén, egy bárban.Tokióban nemrég nyílt meg a Mud Bar, azaz sárbár, ami nem hazudtolja meg a nevét: a vendégek egy nagy kád iszapban ejtőzve élvezhetik az italaikat. Hogy mi a magyarázata a különleges…

Borkóstolók, amelyeket nem szabad kihagyni Portóban!

Tudta, hogy 2017-ben a Legjobb Európai úti cél díjjal Porto városát tüntettek ki! Porto Portugália második legnagyobb városa. Én nemrégiben jártam itt.  A TAP portugál légitársasággal repültem Budapestről Lisszabonba, majd onnan tovább Portóba, s vissza (flytap.com). Budapestről hetente öt alkalommal megy gép a portugál fővárosba, s Lisszabonból óránként…

Český Krumlov egyik legkülönlegesebb vendéglátóhelye
Panorama cityscape Cesky Krumlov, Czech republic. Autumn evening. UNESCO World Heritage Site

Český Krumlov egyik legkülönlegesebb vendéglátóhelye

 Český Krumlov kisváros a csehországi dél-Bohémiában. Az Unesco világörökség része ez a település, amelynek fő látványossága a Vltava folyó felett épült vár. A város kulturális központnak tekinthető, s az egész közép-európai régió fontos történelmi helyének, amelyet évente több mint egymillió turista látogat meg. neked sem szabad kihagynod, Magyarországról…

Svájci házias ételfinomságok

Három kultúra, három völgyvidék – az Engadin Scuol, Samnaun, Müstair-völgy hármashatár vidéke, ami korlátlan lehetőségeket kínál a helyi konyha házias vagy gourmet-éttermekben történő megismerésére. A főétkezések között érdemes megkóstolni a szélben szárított marhasonkából (Bündnerfleisch), füstölt szalámiból (Salsiz) és alpesi sajtokból álló ínyenctálat. Aki pedig édes finomságra vágyik, annak…

A Quails’ Gate borászatnál Kanadában

Már több mint 25 éve készülnek díjnyertes borok a kanadai Okanagan-völgyben lévő Quails’ Gate borászatban. A Boucherie-hegy lejtőin, egy ősi vulkán talaján, az Okanagan tó partján művelik a szőlőt, s készítik a prémium kategóriás nedűket, a fogyasztók nagy megelégedésére.Minden túlzás nélkül állíthatom, ezt a borászatot látni kell, s…

Luxus bor- és italválaszték a Crystal Ravel folyami hajón

A Crystal River Cruises a világ legluxusabb folyami hajóit üzemelteti. A cég 2018. július 3-án bejelentette, hogy Peller Mariann, a Virtuózok című magyar tévés komolyzenei tehetségkutató producere, s a Fiatal Virtuózok Alapítványának létrehozója lesz a keresztanyja a flottájuk új tagjának, a Crystal Ravelnek, amely már a negyedik Rajna…

  • 1
  • 2
Close Menu