Lendületesen és ígéretesen kezdődött a 2018-as év! Idén hat jelentős gyulai vállalkozás vette át a Magyar Brands díjat, amely egyfajta újévi üzenetként is értelmezhető a gyulai gazdasági élet részéről. Fontos volt, hogy együtt vegyék át az elismerést, és az, hogy ezt a Városházán tették meg, Gyulához való erős kötődésüket mutatja. A legeredményesebb magyar márkáknak kijáró elismerésre azok a vállalatok érdemesek, amelyek eredményesen gazdálkodnak és olyan jó minőségű termékeket állítanak elő, olyan színvonalas szolgáltatásokat nyújtanak, melyeket keresnek és szeretnek az emberek.
A díjat immár sokadszor – a Deka Union Kft. is kiérdemelte öt másik vállalkozás mellett. Termékei országosan ismertek és elismertek. E cég tulajdonosai, vezetői, dolgozói, feltétlen elismerést érdemelnek, hiszen a díj évek kitartó és színvonalas munkájának elismerése, amellyel erősítik Gyula város hírnevét, embereknek biztosítanak megélhetést és adóbefizetéseikkel hozzájárulnak a közjó szolgálatához, s ha kell, ezen felül jótékonysági akciókat is támogatnak, ezzel is erősítve a közösséget.
2018-ban ünnepeljük a gyulai húsipar fennállásának 150. évfordulóját, amely évforduló „jó húsban” találja az ágazatot. A Deka-Union Kft. szakmai és gazdasági sikerei alapján például reménykedve nézhetünk a következő 150 év elé.
Olvassa a Bor Hírlapot!
A Bor Hírlap sikere, immár közel másfél évtizede, több okkal magyarázható: gazdag tartalommal ellátott, s ingyenesen terjesztett digitális kiadvány! A bor, és gasztronómia népszerűsítését szolgáljuk, s ez találkozik az olvasók igényeivel. Magazinunkat azért adjuk ingyen, hogy minél több emberhez eljuthassanak a pincészetek, éttermek, gasztro cégek hírei, érdekességei. Költségeinket a hirdető cégek fedezik. Mivel ez a koncepció jól bevált, és régóta működik, bízunk benne, hogy még sokáig szolgálhatjuk, a bor, és gasztronómia híveit, akár a digitális magazinunk lapszámaival - amelyek linkjét a Facebook segítségével 10 ezer embernek küldjük ki -, akár az internetes honlapunkkal, amelyen lehetőségünk nyílik friss híreket közölni, lépést tartani a mindennapokkal.