A nagyközönségnek 2019 februárjában mutatkozott be az Első Magyar Gin Manufaktúra. Újpest peremén, egy ipartelepen található hazánk első olyan szeszfőzdéje, mely kizárólagosan kézműves gint gyárt. Itt készül az Opera Gin Budapest, Magyarország prémium kategóriás London Dry ginje.
A helyiségben található gin lepárlót egy miskolci pálinkafőző-specialista cég alakította ki, az egyedi elvárásoknak megfelelően. Az első, kizárólag ginfőzésre létrejött kézműves manufaktúrából az első évben már több ezer palack került ki. A lepárlóban maximális kapacitás mellett akár 240 liter főzet is el tudna készülni naponta, így ez sokáig nem lesz szűk keresztmetszet a termeléshez.
Az Opera Gin a neoreneszánsz stílusú Magyar Állami Operaházról kapta a nevét, mely Budapest egyik ékköve az Andrássy úton. A ginfőzdét alapító Dámosy Bálint családja több generáció óta él az Operaház közvetlen szomszédságában. Az épületre néző konyhájukban végezték az első próbafőzéseket is. Az ikonikus épülethez való kötődés, valamint a gin ízvilágát adó tizenegy fűszer gazdagsága indokolta az alkotók tudatos döntését, hogy szakítottak a minimál dizájn alapelveivel és nem féltek a kézműves gin kultúra műfajára egyébként is jellemző túldíszítettségtől. Ahhoz természetesen már művészi stílusérzék és a Graphasel Design Studio elkötelezett munkája. kellett, hogy a sok impulzusból egységes arculat képe formálódjon. Ennek az erőfeszítésnek a sikerét ismerte el a 2019-ben elnyert Red Dot díj is.
Az Opera Gin eljutott a Vienna Gin Showra, és a londoni Junipaloozára is, miközben itthoni is folyamatos szereplője a szakmai eseményeknek és a nagyközönséghez szóló rendezvényeknek. Az alapítók tudatában vannak, hogy nem csak a saját márkájuk hírnevéért felelősek, hanem sokan a gin reneszánszának letéteményeseiként is tekintenek rájuk, hiszen az angolszász és a német piac után várható, hogy Magyarországon is robbanásszerűen nőni fog a gin ázsiója.
Éppen ezért, a patika tisztaságú, modern manufaktúra egyben látogatóközpont is, ahol a múlt század húszas éveit idéző kellékek között ismerkedhetünk a gin kultúrájával, az Opera Gin karakteréhez leginkább illő koktélokkal, az alapítók autentikus tálalásában. Az immár rendszeres nyílt estek mellett zártkörű rendezvényeknek, céges eseményeknek, sajtótájékoztatóknak, fogadásoknak, forgatásoknak és bensőséges családi ünnepségeknek is adott már helyt.
A hely varázsát nem csak a bár és a főzde együttese, a minőségi koktélösszetevők kínálata és az egykori speakeasy-ket idéző hangulat adja, hanem az a kontraszt is, amit a zord külvilággal szemben nyújt az Opera Gin fogadótere. Az üzem nehéz, kétszárnyú kék fém ajtaja mögött másként telik az idő, sokak szerint olyan, mintha Narniába lépne a látogató, mikor meglátja maga előtt a falon a palackon is látható címkét százszoros nagyításban.
A címke fő motívumai három forrásból érkeznek, és sokszor a direkt megjelenítésen túl másodlagos jelentéstartalommal is bírnak. A márka eredettörténetét az Operaház egyes részletei, így például a világszerte ismert Szfinx szobor és a homlokzat egyéb díszítő elemei, a vízköpő és a korlátsor képviselik. Ezt egészítik ki a kisföldalatti vonalának motívumai, a Zsolnay féle csempék és a megállót jelző tábla képe. Harmadik irányként a ginkovács legfontosabb eszköze, a szeszfőző, egyfajta „lélekmelegítő gépezetként” jelenik meg a címkén. Ugyanakkor a szeszfőző tornyai az Operaház orgonáiként is értelmezhetők a grafikán, attól függően, hogy a szemlélő tekintete a címke melyik tematikus területéről téved rá. A lepárló felszálló ágának kerek betekintő ablakai a fuvolák hanglyukaival azonos elrendezésűek, a Szfinx valójában borókaágat morzsol, és a vízköpő fej pedig a főző kivezetőnyílását idézi. Ezek a kettős jelentéstartalmú motívumok erősítik a grafika integritását.
www.operagin.com
www.facebook.com/operaginbudapest/
www.instagram.com/operaginbudapest
Olvassa a Bor Hírlapot!
A Bor Hírlap sikere, immár közel másfél évtizede, több okkal magyarázható: gazdag tartalommal ellátott, s ingyenesen terjesztett digitális kiadvány! A bor, és gasztronómia népszerűsítését szolgáljuk, s ez találkozik az olvasók igényeivel. Magazinunkat azért adjuk ingyen, hogy minél több emberhez eljuthassanak a pincészetek, éttermek, gasztro cégek hírei, érdekességei. Költségeinket a hirdető cégek fedezik. Mivel ez a koncepció jól bevált, és régóta működik, bízunk benne, hogy még sokáig szolgálhatjuk, a bor, és gasztronómia híveit, akár a digitális magazinunk lapszámaival - amelyek linkjét a Facebook segítségével 10 ezer embernek küldjük ki -, akár az internetes honlapunkkal, amelyen lehetőségünk nyílik friss híreket közölni, lépést tartani a mindennapokkal.