Arany minősítést kaptak a legjobb forralt borokMiért nem 1 literesek a borosüvegek?

A borkultúra folyamatos fejlesztésének egyik sarokköve a borászati hagyományok ápolása és új szokások meghonosítása – vallják a Zalalövői Borbarát Kör Egyesület tagjai. Ennek jegyében évről évre megtartják a szőlőműveléshez és boriváshoz kapcsolódó ünnepeket, de olyan közösségi rendezvényeket is szerveznek, mint a térségben egyedülállónak számító forraltbor-főző verseny.

Ez utóbbira ráadásul évente két alkalommal is sort kerítenek Zalalövőn, hiszen a kisvárost két jól elkülönülő dombhát övezi. Az idei első forraltbor-főző versenynek a Pacsa-hegy adott 2025 január végén. A versenyre 13 gazda nevezett 18 borral, ebből a három fős zsűri hét mintát jutalmazott arany minősítéssel, hétnek adott ezüst, négynek pedig bronz minősítést. A legjobb vörös forralt bort Puskás Vanda készítette, míg a fehérborok közül Török Ágnes és Imre Katica közös főzetét találták a legzamatosabbnak.
A forraltbor-főző verseny többek közt azért fontos az egyesület életében, mert összekovácsolja a közösséget.
A Zalalövői Borbarát Kör Egyesület tagjai a Vince-napi szőlővessző-szentelésről, illetve a hozzá kapcsolódó borkóstolóról sem feledkeztek meg. Ezt a szertartást is a Pacsa-hegyen végezték, a ceremónia megtartására pedig Páli Zoltánt, a település plébánosát kérték fel.