Egyedi rendezvénynek ad idén otthont a Margitszigeten a Holdudvar, a bronzvasárnapi hétvégén, GoVolcanic néven: Európa első vulkanikus csúcstalálkozóján egy időben, egy helyen találkozhatnak majd a vulkanikus borok, a geológia, az ásványok és a gasztronómia rajongói.
A családbarát szervezés keretében a látogatók kihozhatják a szigetre gyermekeiket is: őket a kiállítás-vásár teljes ideje alatt interaktív, játékos -tudományos és kézműves foglalkozásokkal várják.
Vendégcsere rendszer
Az esemény Magyarországon egy kevéssé ismert, ún. jegyváltásos rendszerben, egy szekción belül összesen 5 órán át látogatható, lehetővé téve így azt, hogy a viszonylag kis férőhelyes helyszínt maximálisan és egyenletesen kihasználják a látogatók anélkül, hogy a részvétel élményét elrontanák a sorban állások és a túl nagy tömeg. Bár ez az ötlet első hallásra sokaknak szokatlan, de végig gondolva ugyanilyen ésszerű is: ritka az olyan rendezvény, ahol egyébként 5 óránál többet töltenénk.
Ismeretterjesztés, nem borfesztivál
Szintén egyedi módon a világ minden részéről érkező vulkanikus borok kóstolóját az ország vezető geológusainak és vulkanológusainak előadásai valamint ásvány és kőzetkiállítás tarkítja majd.
A szervezők egyértelmű célja, hogy mostanra kicsit túlburjánzó hazai boros- és gasztro fesztiválkultúrát tovább gondolják, és karácsony első hétvégéjére akár csábítónak is tűnhető ‘itatós’ tömegrendezvény helyett az ismeretterjesztésre, a borok termőhelyeinek bemutatására és azok geo-tudományos hátterére ugyanakkora hangsúlyt fektessenek, mint magukra a borokra.
30 vulkanikus borvidék szerte a világból, 90 vulkanikus bor
A borlista és a boros vendég-előadók listája mindemellett parádés.
A 40+ magyar, mátrai, tokaji, somlói, bükki, ménesi és szerémségi termelő bora mellett a palackok itthon korábban borok szempontjából sokszor ismeretlen, különleges tájakról érkeznek majd a kaliforniai Obszidián-hegytől kezdve az Azori-szigetektől egészen a görögországi Santorini és az olasz Etna vulkánok lejtőiről. Az előadók, akik két napig szemináriumokon és ún. gyors kóstolókon mutatják be a borokat: Herczeg Ágnes nemzetközi borszakértő, John Szabó torontói mester – sommelier, a Vulkanikus Borok c. könyv írója, Elizabeth Gabay Master of Wine, Alder Yarrow San Francisco-i borszakíró, Adam Gollner montreali újságíró, Roland Velich osztrák borász, David Moore londoni étterem tulajdonos és BBC szaktanácsadó, Sue Tolson borszakíró, Ripka Gergely, a Tokaj Guide írója, Takács Lajos, Árvay János és Balogh Zoltán borászok. A GoVolcanic minden ízében nemzetközi esemény, a programok angol- és magyar nyelvűek, vegyesen.
A rendezvényre az alapbelépőjegy első ránézésre nem olcsó: 15000 forint. Viszont ez az összeg teljes egészében beváltható egy eredeti Gabrielglas pohárra és 12 ezer forintnyi, a helyszínen borokra, ételekre, kőzetekre, féldrágakövekre, könyvekre költhető bónra. Az alapjegy tartalmazza ráadásul az ún. gyors kóstolókat is, ahol érdekes ételeket és alkalmanként 6-6, a kiállítási tételektől eltérő vulkanikus bort lehet majd összehasonlítani.
A rendezvény készpénzmentes, bónokat a helyszínen is lehet még vásárolni. A kiscsoportos szemináriumok egyben ültetett, 4 bort tartalmazó kóstolók is – ezekre 8000 forint a belépő.
A gyerekeket 5 éves kor felett 4 órára 3000 forintos jegyért lehet gyakorlott pedagógusok felügyeletére bízni. Az 5 év alatti gyerekek szülői felügyelettel vehetnek részt a foglalkozásokon.
Több mint bor: kövek, ásványok, ételek, ékszerek – csaknem 60 program, 2 nap alatt
A GoVolcanic teljes, 2 napos programja összesen 59 programelemet tartalmaz, ezeket célszerű a weblapon szekciónként szűrni (szombat délelőtt, szombat délután, vasárnap délelőtt, vasárnap délután)
A jegyválasztás könnyítésére az egyes szekciók programjait kis rajzocskákkal egy-egy A4 méretű oldalon vizuálisan is megjelenítették – ezek a lapok a Facebookon a GoVolcanic oldalon letölthetők, vagy kérésre PDF formátumban el is küldik őket.
A GoVolcanic egyik erőssége a teljesen egységes vizuális megjelenés – az esemény kiállító borászairól egyedi és célzott fotósorozat készült, és természetesen nagyon nagy szerepet kapnak maguk a vulkánok és az ásványok is.
A részletes programot nézze meg a következő honlapon:
2019.govolcanic.com
GoVolcanic, Gyerekprogram (2019. november 30 – december 1.)
Délelőtti szekció – 9 és 14 óra között. Délutáni szekció – 15 és 19 óra között
A gyerekprogramjaink során kis tudósainkkal közösen ásványokkal, kövekkel, kristályosodással, vulkánokkal foglalkozunk. A fényjelenségekre és a tűz ragyogó tulajdonságaira csodálkozunk rá. Megfigyeléseinkhez érdekes kísérleteket, szemléltető eszközöket használunk.
Kísérletező labor (bekapcsolódás folyamatos): mikroszkópos megfigyelés, ásványkísérletek, kristályképződés, vulkánszimuláció, foszforeszkáló kövek, kőazonosítási jellemzők, mini ásványbánya
Várják az alkotni vágyó gyerekeket is a rendezvényhez illő – a szőlőhöz, parafadugókhoz, ásványokhoz, kavicsokhoz köthető – játékokat, ékszereket készítenek, kapcsolódnak a kísérletező tematikához is.
Kreatív sarok (bekapcsolódás folyamatos): ásványfa rézdrótból, parafanyaklánc, szőlős golyóvezető játék, spektroszkóp készítése, foszforeszkáló figurák és kövek festése
Időponthoz kötött foglalkozásaink az alábbiak: délelőtti szekció – 10.30 /délutáni szekció – 16.30.
Hát ez ragyogó! – Ismeretterjesztő bemutató fényről és a tűzről (láthatóvá tesszük a fény útját, lángot színezünk, foszforeszkálunk) ~30 perc, délelőtti szekció – 12.30 / délutáni szekció – 15.15.
Kövek és titkok a szigeten – fejtörő túra szabadtéri vezetett program ~30 perc.
A programokat a KisMesterek kreatív foglalkozások pedagógusai vezetik, 5-14 éves gyerekek számára adnak igazi élményt.
5 éves kor alatt a foglalkozások szülővel együtt látogathatóak.
2019.govolcanic.com

Olvassa a Bor Hírlapot!
A Bor Hírlap sikere, immár közel másfél évtizede, több okkal magyarázható: gazdag tartalommal ellátott, s ingyenesen terjesztett digitális kiadvány! A bor, és gasztronómia népszerűsítését szolgáljuk, s ez találkozik az olvasók igényeivel. Magazinunkat azért adjuk ingyen, hogy minél több emberhez eljuthassanak a pincészetek, éttermek, gasztro cégek hírei, érdekességei. Költségeinket a hirdető cégek fedezik. Mivel ez a koncepció jól bevált, és régóta működik, bízunk benne, hogy még sokáig szolgálhatjuk, a bor, és gasztronómia híveit, akár a digitális magazinunk lapszámaival - amelyek linkjét a Facebook segítségével 10 ezer embernek küldjük ki -, akár az internetes honlapunkkal, amelyen lehetőségünk nyílik friss híreket közölni, lépést tartani a mindennapokkal.

