Jézus korában milyen lehetett a bor?

  • Post category:Életmód

A bort a Bibliában több mint 500-szor említik. A liturgia részévé az utolsó vacsora után vált, akkor, amikor bevezetésre került az úrvacsora.
Jézus az utolsó vacsorán ezt mondta a tanítványainak: „E pohár amaz újszövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.”
A bor a kenyér mellett az az alapélelmiszer, amely segítségével az ember a legszorosabban tud kötődni a valláshoz.

Vajon milyen bort ihatott Jézus az utolsó vacsorán? A források szerint akkoriban a Marawi szőlő bora népszerű volt, elképzelhető, hogy ez volt a poharában Jézusnak. Ebből a szőlőből amúgy 2014-ben az izraeli Recenati borászat 2480 palackkal készített, amit 10 Tel Aviv-i étterem adott el.
Több kutató szerint Jézus más bort ihatott, olyasmit, mint az észak-olasz Valpolicella borvidék Amarone szőlőbora. Itt 3 hónapig aszalják a fürtöket, majd préselik és erjesztik. A vörösbor magas alkohol tartalmú, s csokoládéra emlékeztet. S, hogy miért gondolják, hogy hasonló lehetett Jézus bora. Mert a régészeti ásatások során olyan bortároló edényekre akadtak, amelyekben aszalt gyümölcsök nyomát vélték felfedezni a tudósok.
Állítólag Jézus korában mézzel és fűszerekkel ízesítették a bort, tisztán soha nem itták.