A Tokaji márka jövőjét is érintő döntések születtek a Tokaj-Hegyalja Egyetem kuratóriumának legutóbbi, hétfőn megtartott, budapesti ülésén – közölte kedd este a Facebook oldalán Wáberer György, a kuratórium elnöke. Mint írta: „A testület tagjai velem együtt egyhangú szavazással támogatták, hogy az egyetemen felgyűlt kivételes tudásvagyonra és az évszázados hagyományokra építve a Grand Tokaj Zrt. a magasabb minőségi kategóriába tartozó borok előállítására összpontosítson. A javasolt intézkedések tartalmazzák a termés mennyiségének korlátozását és ebből fakadóan a felvásárlandó volumen csökkentését” – áll a közleményben.
A Tokaji márka jövőjével kapcsolatban is fontos döntések születtek a kuratórium ülésén.
A Grand Tokaj Zrt. 2021 óta a Tokaj-Hegyalja Egyetemet is fenntartó alapítvány portfóliójába tartozik. A cég korábban a Tokaj Borvidék legnagyobb integrátora, vagyis felvásárlója volt. A velük szerződésben álló termelőktől átvett szőlőmennyiség az évek során sokat csökkent, de még mindig meghatározó.
Wáberer György a továbbiakban úgy fogalmazott: „meggyőződésem szerint minden művelési, szüretelési és kezelési előírásnak a minőségi szempontokat kell szolgálnia. A Tokaji márkának a kiélezett versenyben csak így van jövője. Ehhez minőségi újjászületésre van szükség. Ennek alapvető viszonyítási pontja a történelmi borvidék és a Grand Tokaj Zrt. lehet. A termelési előírásokat betartva szüretelt és felvásárolt magasabb minőségű szőlő értéke értelemszerűen növekedhet, ára pedig elérheti a jelenleginek a dupláját is. Az intézkedéscsomag megvalósításához kérem a tisztelt szőlőbirtokosok és borászok támogatását” – közölte a kuratóriumi elnök.

Olvassa a Bor Hírlapot!
A Bor Hírlap sikere, immár közel másfél évtizede, több okkal magyarázható: gazdag tartalommal ellátott, s ingyenesen terjesztett digitális kiadvány! A bor, és gasztronómia népszerűsítését szolgáljuk, s ez találkozik az olvasók igényeivel. Magazinunkat azért adjuk ingyen, hogy minél több emberhez eljuthassanak a pincészetek, éttermek, gasztro cégek hírei, érdekességei. Költségeinket a hirdető cégek fedezik. Mivel ez a koncepció jól bevált, és régóta működik, bízunk benne, hogy még sokáig szolgálhatjuk, a bor, és gasztronómia híveit, akár a digitális magazinunk lapszámaival - amelyek linkjét a Facebook segítségével 10 ezer embernek küldjük ki -, akár az internetes honlapunkkal, amelyen lehetőségünk nyílik friss híreket közölni, lépést tartani a mindennapokkal.

