A Cserépfalusi pincesor titka
A borvidék Mezőkövesdtől Miskolcig, majd Edelény és Szikszó térségéig tart. Olyan települések tartoznak ide, mint Bogács, Bükkábrány, Cserépfalu, Mezőkövesd, Kistokaj vagy Nyékládháza.
Riolittufa pincék sokasága érleli és tartja állandó hőmérsékleten a kellemes savakkal rendelkező bükkaljai borokat. Bükkalja semmihez sem hasonlítható, itt barlanglakásokat, kaptárköveket, többsoros díszített pincéket, népi lakóházakat lehet látni, régi étkeket kóstolhatunk, fantasztikus borokat hörpinthetünk rájuk, majd gyógy- és termálfürdők vizében mártózhatunk meg.
Hogy a Bükkalján a borokat ne csak egymásnak dicsérhessék a gazdák, ezért minél több turistát vár a Bükkaljai Borút Egyesület elnöke, egyedi pincekultúrát és igen kulturált borfogyasztást tudnak nyújtani itt a helyi gazdák.
Minden évben június utolsó hétvégéjén rendezik meg a Bükkaljai Nemzetközi Borfesztivált Bogácson, ahol a Cserép úti pincesor a legszebb.
Bogácshoz közel van az 1100 fős település, Cserépfalu. Hét pincesor van itt, egyik közülük háromsoros. Sok díszített pince látható a településen. Állandó rendezvény minden augusztusban a lovas-, bor és gasztronómiai napok. Főidényben mindennap nyitott pincék, tele poharak, szép hordók, pince bor és nótatúra várja a látogatókat. A falu felkészült a vendégfogadásra, sok turistát tud elszállásolni egyszerre.
A következő állomás Mezőkövesd, a Matyóföld fővárosa. Augusztus második hétvégéjén rendezik itt a bor napját. Innen menjünk tovább Tibolddarócra, ahol a Bottlich Kastély mellett a pincefalu a fő látványosság.
Miskolc felé haladva álljunk meg Kistokajban! Ősi bortermelő vidék, amelyet már 1256-ból származó oklevél is tanúsít. A Zweigelt, a Kékfrankos és a Rizling hazája. A 3-as számú főút melletti pincesoron bortúrán vehet részt bárki.

Olvassa a Bor Hírlapot!
A Bor Hírlap sikere, immár közel másfél évtizede, több okkal magyarázható: gazdag tartalommal ellátott, s ingyenesen terjesztett digitális kiadvány! A bor, és gasztronómia népszerűsítését szolgáljuk, s ez találkozik az olvasók igényeivel. Magazinunkat azért adjuk ingyen, hogy minél több emberhez eljuthassanak a pincészetek, éttermek, gasztro cégek hírei, érdekességei. Költségeinket a hirdető cégek fedezik. Mivel ez a koncepció jól bevált, és régóta működik, bízunk benne, hogy még sokáig szolgálhatjuk, a bor, és gasztronómia híveit, akár a digitális magazinunk lapszámaival - amelyek linkjét a Facebook segítségével 10 ezer embernek küldjük ki -, akár az internetes honlapunkkal, amelyen lehetőségünk nyílik friss híreket közölni, lépést tartani a mindennapokkal.


